A sziget valósága

 

Már vagy 4 hete a szigeten élünk, és tényleg gyönyörű! Elképesztő fotókat tudok mutatni, és majdnem mindenki egy álomszerű képet szeretne lefesteni erről a környékről, amiben valóban van igazság, na de jöjjön a fekete leves része.

Annak ellenére, hogy a Csendes-óceán partján élünk, na hát ez a víz nem csendes éjszakánként. Kb éjjel 4 órakor kezdődik a dagály, amikor a víz olyan hangosan a parthoz csapódik, hogy nem lehet tőle aludni. A bungaló az óceánban áll cölöpökön, így még akkor is hangos, amikor nyugodtabb az óceán, de vihar esetén a füldugó sem segít. Nagyon romantikus filmekben, de a valóságban ez azt jelenti, hogy hajnal négytől nem lehet aludni.

A másik nagy probléma, hogy a teraszon főzünk, itt tartjuk az alapanyagokat is, és van egy (vagy több, ez még tisztázatlan) patkányunk a teraszon éjszakánként. Először elkezdte megrágni a dolgokat, de azóta már mindent műanyag dobozokban tárolunk. Pár nap után elkezdtük őt egy kis mérgezett vacsorával várni. Ezt az elején előszeretettel fogyasztotta, de valamiért az elmúlt 2 napban nem nyúlt hozzá, viszont tegnap éjjel arra ébredtünk, hogy a szobában van. Ezt egyszerűen nem tudom megszokni. Az első pár nap rémálom volt. Nem azt mondom, hogy már jól viselem, de már legalább nem zihálva, és teljes sokkban ébredek fel, amikor meghallom, hogy itt van.  A bungaló nem zárt, az óceán felöli része részben nyitott, meg egyébként is elég szellős az egész. Ezért is lehet, hogy akkor is halljuk őt, amikor épp a vacsoráját fogyasztja, és hogy ilyen könnyű a bejárása a szobába. De remélem ennek hamarosan vége, mert nagyon jól állnak a fiúk a dolgozók házának az építésével, így remélhetőleg jövő héten már mi is be tudunk költözni az egyik szobába. Ideiglenesen itt fogunk élni.

Ezen kívül sok kicsi gekkó van, de velük valamennyire kibékültem már. Még mindig nem nyúlnék hozzájuk, de már megszoktam a látványukat. A legutóbbi bejegyzés felöltésekor pont letojt egy a tetőről. Remélem ez is szerencsét tud hozni.

Mansuar abban a szerencsés helyzetben van a többi körülöttünk lévő szigethez képest, hogy a sziget közepén átvonul egy hegy, ami képes arra, hogy elraktározza a kis csatornáiban az esővizet, így bizonyos pontokon vannak gyűjtőhordók, és innen levezetik a vizet csöveken keresztül tartályokba. Ez nagy kincs a környéken, mert ezzel tudunk fürdeni, mosogatni, ruhákat mosni, és a WC-t leöblíteni. A hőmérséklete kellemesen hideg (nem jéghideg), de a legtöbb tevékenységhez melegíteni kell. Más szigetekről is ide járnak vízért, ha éppen nem esett elég eső, amit hordókban össze tudtak volna gyűjteni. A helyi család felforralja, megissza, és főznek is vele. Mi is megkóstoltuk, de maradunk a gallonos víznél, amit a városban veszünk. Ezt használjuk főzéshez és iváshoz.

                                                                         A forrás

A fürdőszobában van egy félbe vágott hordó, műanyag csöveken keresztül ezt feltöltjük a hegyekből érkező vízzel. Egy nagy edényben melegítünk vizet, utána hozzáteszünk a hordó hideg vizéből, és egy kis nyeles vödörrel meregetjük magunkra. És ahh eszembe jut, hogy milyen amikor a zuhany alá csak beáll az ember, nem értékeltem eléggé. Sokszor halljuk, hogy a világ szegényebb részein hogyan élnek, de ameddig nem tapasztaljuk meg a saját bőrünkön, minden távolinak tűnik. És megint más, amikor egy rövid kaland kapcsán, mondjuk kempingezés közben nomádabb körülmények között kell fürdeni. Más így élni. Kitágul a komfortzóna, és idővel ez válik általánossá. Megszoktuk, hogy idő, mire melegítünk vizet a fürdéshez, mosogatáshoz, mosáshoz, és minden egy procedúrává vált. Ez nagyon más, mint amikor megnyomok egy gombot a mosógépen. Mennyire természetesnek vesszük ezeket a dolgokat, pedig óriási kincs tud lenni.

A WC -nél szerencsére van rendes kagyló, és itt is ugyanúgy egy félbevágott hordóból engedjük a vizet öblítéshez.

Egyik nap ismét elmentünk Waisaira bevásárolni. Nem esett az eső, de annyira hullámzott az óceán, hogy mire odaértünk, az esőkabát ellenére is csuromvizesek lettünk. Magasabb, mint 1 méteres hullámok voltak, néha csak úgy pattogtunk a vízen. Visszafele annyira dobált minket, és időnként akkora volt a hajó kilengése, hogy egy 20 literes gallon bele is esett az óceánba, de visszamentünk érte. Ez itt annyira normális közlekedési körülmény, minthogy felszállunk Pesten a 7-es buszra, és tele van. Totál normális. Ennek a megszokása még folyamatban.

Waisai-on a piac

Azóta egyszer Sorongra is vissza kellett mennünk. Megvettük a fürdőszobához, és a konyhához szükséges dolgokat, illetve még elhoztunk néhány búvártankot. A tankokat ideiglenesen annál a férfinál tároltuk, aki a házak egy részét építi. Fatelepe is van, koporsókat is készít, és hát melléjük kerültek a tankok is.

Új szlogenünk a képpel: Ne aggódj, ha nem sikerül a búvárkodás, van rá megoldásunk!

Sorongon van egy jó étterem, egyetlen európai fenntartású, így általában ha európai van a városban, meglátogatja ezt a helyet. Teljesen véletlenül egy időben voltunk a városban Yves haverjaival a környékről. Jonassal, aki egy svájci alapítványi iskolát üzemeltet Gam szigetén, Thibaulttal, akinek Kri szigeten van búvárcentere, és Andreassal és feleségével, akik kirándulásokat szerveznek a környéken. Így megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk ebben az étteremben. Én csak Thibaultot ismertem, így meglepődtem, amikor Andreassal beszéltem, és kiderült, hogy ő osztrák, és beszél magyarul. Angolul beszélgetve mondtam neki, hogy magyar vagyok, és erre ő rávágta, hogy ő beszél magyarul! Teljesen meglepődtem, kérdeztem, hogy tényleg? Aztán átváltott minimális akcentussal magyarra, hogy a nagypapája 1956-ban vándorolt ki, és a Fertő-tó mellett nőtt fel az osztrák oldalon. Annyira jó érzés volt itt a semmi közepén magyarul beszélni valakivel! A feleségével is jóban lettem, nagyon aranyos helyi lány, így valamikor át is jönnek hozzánk vacsorázni.

Jelenleg 2 csapat dolgozik a házak építésén. Először a 6 szobából álló ház épül meg a személyzetnek (mi is itt fogunk élni), egy különálló konyhával, és étkező résszel. Ezen felül épül a kompresszor szoba (itt töltjük majd a búvártankokat), a generátor szoba (innen működtetjük majd az áramot), és a raktár. Ezzel el is tudunk indulni, és idővel csináljuk tovább a mólót, és rajta lesz a búvárcenter, csak előtte jól jönne némi bevétel is.

A munkások sütik a halat vacsorára

Itt kókuszdióért felmászott egyikük a fára.

Egyik este Beni (akitől a területet béreljük) előállt egy listával, hogy a Mambraku család (ez a szigeten élő család vezetékneve) tagjait milyen pozícióra lehetne alkalmazni a búvárcenterben. Több szempontból is úgy láttuk jónak, hogy rendben próbáljuk meg. Van benne kockázat, hiszen ha valaki nem válik be, azt elég nehéz lesz közölni a családfővel. De ez a családnak is segítség, másrészről pedig a legtöbbjükkel mi is szimpatizálunk. Dama fog a konyhán segíteni, ő a második legidősebb gyerek. Nagyon karakteres, kicsit mélyebb hangja van, és ő maga is karakteresebb személyiség, mint a testvérei. Nagyon belevaló lány, kicsit beszél angolul is, és jól tud főzni! 28 éves, és három gyereke van. A legkisebb pár hónapos, az utána következő 1.5 éves, így arra kértem Benit, hogy ezt a pozíciót a másik itt lévő lányával osszák meg ketten, mert nem lenne szívem ahhoz, hogy ne tudjon a gyerekeivel lenni, legalább a hónap felében. Nem nagyon értette a kérésemet, mondta, hogy vannak itt egy páran, majd más lesz velük. Végül abban állapodtunk meg, hogy 2 hetet az egyik lány lesz, 2 hetet a másik. Ettől sűrűbb váltakozásra gondoltam Dama érdekében, de azt hiszem ez az üzenet nem ment át.

Jaxon (igen, itt így írják) azt hiszem az ötödik a sorban. Baromi kedves fiú, és szegény kicsit elnyomott, mivel nem elsőszülött fiú. Itt a sorrendnek nagy a fontossága. Nagyon dolgos, és mosolygós. Ő fog segíteni a vendégeknek a hajón, és mindenhol máshol is. Szerintem szuper lesz erre a pozícióra.

Ian az első fiú, és ő fogja a kompresszort, illetve a generátort kezelni. Na rá figyelni kell! Kicsit sunyi, és mindig keresi a lehetőséget, hogy hogyan lehetne valamiből többet markolni. Még úgyis, hogy ezt mások elöl veszi el. Mindig kedves, udvarias, és segítőkész, de sunyi.

Viszont így, hogy ennyi helyi emberrel fogunk dolgozni, ez egyben azt is jelenti, hogy túl nagy lett a személyzeti ház… De reméljük, hogy idővel bővülni fogunk, így be fogjuk majd lakni.

Előttünk egy angol pasi próbálkozott itt valami búvárkodással, túlzás lenne búvárcenternek hívni, mert igazából egy épületet nem húzott fel erre a célra. Végül neki el kellett mennie, mert konfliktusba keveredett a helyiekkel. Mindenkitől azt halljuk, hogy mennyire problémás ember. Ezt elég jól bizonyítja, hogy tőlünk kb 300 méterre az erdő közepén, a szikla oldalában épített egy nagy házat, és semmi más nem csinált a búvárkodásnak. Kivágott egy csomó fát, és tele dobálta az erdőt szeméttel, leginkább sörös dobozokkal. A házat csak apály idején lehet innen megközelíteni, egyébként hajóval. Megkeresett minket telefonon (egy közös ismerőstől kapta meg a számunkat), mert hallotta, hogy mi ideköltöztünk, és hátha érdekel minket valami az itt hagyott dolgokból. Megveszünk tőle pár tartályt, így tegnap először is elmentünk megnézni, hogy milyen állapotban vannak. Kicsit kísértetháznak tűnik… Otthagyott ágyat, mélyhűtőt, mindenféle építési alapanyagból rengeteget… A teraszon találkoztunk egy kígyóval, és egy skorpióval is. Az egyik tartály teljesen új, a másikból elkezdtük kiengedni a vizet, hogy el tudjuk hozni. Holnap el is hozzuk őket, a vízen végig úsztatva.

Lassan az épületek készen állnak a vendégek fogadására, már csak a hajóra van szükség. Azt még mi sem tudjuk pontosan, hogy hogyan hozzuk át Baliról, de várhatóan egy újabb kalandnak nézünk elébe. 😊