Úton Masuarra

Ez a poszt igazából tegnap íródott, csak nem volt elég jó a net ahhoz, hogy feltöltsem.

Van egy növény, amit előszeretettel esznek a pápuaiak. Megrágják, majd kiköpik, ami miatt az utcán mindenfele piros foltokat hagynak. Elég undorító, de kíváncsi voltam rá, hogy mi az, úgyhogy ahogy megláttam egy helyet, ahol árulnak ilyet, megkóstoltam. Pinangnak hívják, ami bételdió magyarul  (soha eddig nem hallottam róla). Ezt együtt eszik areca dióval, amit belemártanak valami keményítőszerű porba (nyugi, legális). Rágni kell együtt, és alapvetően a két fehér húsú gyümölcsből a nyállal érintkezve piros lesz, amit utána kiköpnek. Elvileg van pozitív egészségügyi hatása is, de a fogakat, és az ínyt tönkreteszi. Sok pápuai idős embernek rossz a foga, és pirosas a sok dió fogyasztásától. Borzasztó az íze, nem is tudom, semmihez sem hasonlítani. Talán olyan, mintha valami baromi éretlen diót enne az ember.  Utána zsibbadt a nyelvem, és a vizet is édesnek éreztem. Egy tapasztalatnak jó volt. 😊  (A második képet a netről szedtem le, csak hogy szemléltessem, hogyan is néznek ki a fogaik sok ilyen növény evése után. És igen, ez így marad nekik, ha sokat esznek belőle.)

 

Reggel úgy indult a nap, ahogy elterveztük. Lementünk a szállodába reggelizni, elmentünk egy nagy boltba még bevásárolni élelmiszereket a szigetre, aztán felvett minket egy kis teherautóval az a férfi, aki építeni fogja csapatával az épületeket Mansuáron. Nem lenne dolga, mégis egy csomó mindenben segít nekünk. Aztán elmentünk egy helyre felvenni két traktor motort, és két dinamót, ugyanis ezzel fogunk áramot generálni. Baromi nehezek voltak, főleg a motor. Amikor odaértünk, két fiatal fiú volt ott, egy idősebb, meg mi hárman. Egyértelmű volt, hogy ez ennyi emberrel nem fogjuk tudni rátenni a teherautó platójára. Szétszéledtek, és 5 percen belül vagy tízen lettek.  Szereztek fát, aminek a közepére ráhelyezve a tárgyakat, sikerült feltenni a kocsira.

Megérkeztünk a kikötőbe, és kinyitottuk a konténert. Minden rendben volt, és épségben. Elkezdtük kipakolni a dolgokat, és itt is volt egy csomó segítő. Rengeteg cuccunk volt, és csak pakoltunk pakoltunk. Aztán azt gondoltuk, hogy egyből mehet is minden a hajóra, de egyszer csak megálltak, és beültek az árnyékba az emberek. Gondoltuk pihennek kicsit. Vártunk egy órát, megkérdeztük, hogy mizujs, mondták, hogy még várni kell. Nem tudtuk mire, de oké, akkor várjunk. Bár már kezdett az idő szorítani minket, mert sötétedés előtt Mansuárra szerettünk volna érni. Kiderült, hogy arra várunk, hogy 13 óra legyen, mert 11 és 13 óra között nem dolgoznak a meleg miatt. Szóval ütött az óra, délután 1 óra lett, és folytattuk a pakolást, immáron a 2 ladikba. Mire végeztünk, akkora szél kerekedett, hogy az indulás már esélytelenné vált, és nagyon leégtünk, annak ellenére, hogy be voltunk kenve naptejjel. Így a két kapitány azt mondta, hogy szálljunk meg a kikötőhöz közeli szállodában, ők pedig az éjszakát a hajón töltik, vigyázva a dolgokra. Sajnáltam őket, de úgy tűnt, hogy nekik ez természetes, és gyakran teszik. Így hát eljöttünk, és megbeszéltük, hogy másnap reggel 5-re a megadott (egy másik) kikötőben leszünk. Félve jöttünk el, mert baromi sok értékes dolog volt a 2 hajón, nem ismertük az embereket, nem volt szerződésünk (nem szokás errefelé). Elmentünk, akkor reggel 5.

Kicsivel 5 előtt értünk ki a megbeszélt kikötőbe, és üres volt. Nem mondom el mit éreztünk akkor, de szerencsére pár percre rá megláttunk egy fényt a vízen, az egyik kapitány világított. Megérkezett a két hajó, majd mondták, hogy melyikbe szálljunk be, úgyhogy lepakoltuk oda minden cuccunkat , ami még nálunk volt (kivéve a telefonunkat, meg egy kis táskát, amiben a pénztárcám volt), viszont megint nem volt nyugodt a víz, úgyhogy megbeszéltük Yvessel, hogy minden eshetőségre felkészülve magunkhoz vesszük a búvármellényünket, amit fel lehet fújni. Átmentünk a másik hajóra megkeresni a mellényeket, és ameddig kerestük, elindult a hajó. Nem tudtunk már visszaszállni a másikra, így se ital, se étel nem volt nálunk.

Elindultunk, és az óceán nagyon dobált minket. Az első 15 perc szörnyű volt. Szerencsére a pénztárcámban volt tengeri betegség ellen a gyógyszer, így be is vettem belőle kettőt (biztos, ami biztos). Ijesztő volt egy megrakott hajóval, totál sötétben, egy háborgó óceánon. Leginkább dobozokkal volt tele a hajó, de hoztunk 10 függőágyat is, ami össze volt hajtogatva 2 hosszú csomagba, így arra ültünk rá mind a ketten. Éreztem, hogy a gyógyszer ellenére kicsit fura a gyomrom (vagy nem hatott ilyen gyorsan), úgyhogy lefeküdtem, mert ez is jó tengeri betegség ellen. Mivel csak pár órát aludtunk, fáradtak voltunk, és el is aludtunk. Időnként felébredtünk, amikor elindult a hullámvasút, de azért majdnem 2 órát aludtunk. Nem értem hogy tudtunk, mert tényleg nem mondhatni sima útnak… Mikor felébredtem, már közel voltunk a célállomáshoz, Kri szigettől kb 3 kilométerre. Yves már kint volt a hajó orránál, úgyhogy én is kimentem. Mondta, hogy pont most látott 10 delfint, a helyiek is üdvözöltek minket. 😊 Sajnos erről lemaradtam.

Kri szigeten megálltunk, mert Yves egy barátjának van ott búvárcentere, és neki is hoztunk pár dolgot. Leraktuk a dolgokat, és még 12 km volt hátra Mansuárig. Fogalmam sincs, hogy miért, de iszonyat lassan tettük ezt meg. Azt hittem, hogy soha nem fogunk odaérni. Yves már előre lebeszélte a férfival, Benivel, akitől béreljük a földet, hogy szerez embereket segítségnek. Megérkeztünk végre, és gyönyörű volt a sziget. Viszont éppen apály időszak, és kb 100 méterre tudtunk megállni a parttól. Azt mondták, hogy kb délután 4-re meg fog emelkedni a vízszint, ekkor 11 óra volt. Nem várhattunk ennyit, úgyhogy Beni hozta a kis hajóját, és a baromi nehéz dolgokat átrakták rá, a többit az eredeti hajókról hoztuk a szigetre vízben sétálva. Kb 2.5 órába telt az egész, és voltunk rá vagy tizenöten. A helyiekben még nagyon az él, hogy elég emberrel, fával, és kötéllel minden ilyen dolog megoldható, így most is ezt alkalmazták, arra a baromi nehéz traktor motorra is. Mondjuk a legvégén olyan árat mondtak be a pakolásra, hogy leesett az állunk. De tudtunk belőle alkudni szerencsére.

Úgyhogy most itt vagyunk, este 7 után van csak áram, és internet is. Hát, innen szép indulni! :D